2005. február 20. vasárnap 11:39

 

Surján László:

Család és egészség

 

Bevezetés

Demonstrátori kinevezésemtől a miniszteri megbízatásig épp egy negyedszázadot töltöttem orvostudományi kutatással. Ennek során többször éreztem jótékony hatását annak, hogy egyidejűleg több, egymástól látszólag távol eső témán dolgoztam. Ha a dolgok mélyén ezen egymástól eltérő dolgok között felcsillant egy közös elem, akkor már könnyű volt valami újra bukkanni. A család és egészség fogalmának összekapcsolását is ilyesminek éreztem, amikor ennek a fejezetnek a megírására felkértek. Az irodalom ismeri ezt az összefüggést, de a köztudatba nem jutott el, és a politika-készítés műhelyei nem foglalkoztak elegendő mélységben a jelenséggel.

Család és egészség: két válság-terület az ezredfordulós Magyarországon. Egészségi állapotunk az elmúlt két-három évtizedben romlott, olyan országokhoz képest is lemaradtunk, amelyekkel nemrég még közös mutatóink voltak. Ha a családokon való segítés az egészségi mutatókon is javíthat, akkor az ilyen célú programokat mihamarabb meg kell indítani. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy e lépések lehetséges és szükséges voltáról meggyőzzem az olvasót.

Munkám során nemzetközi és hazai kutatók eredményeire támaszkodtam. Öröm, hogy hazánkban a szakterületre vonatkozó vizsgálatoknak komoly, nemzetközileg is jelentős bázisa van. Ezért előszeretettel hivatkozom rájuk, főleg a Semmelweis Egyetemen végzett vizsgálatokra. Ami a hivatkozást illeti, arra törekedtem, hogy interneten elérhető adatokra támaszkodjam. Bízva ennek az információs csatornának rohamos terjedésében, remélem, hogy az érdeklődő olvasó könyvtárlátogatás nélkül is el tud majd mélyedni az általam olykor csak vázlatosan érintett kérdésekben.

A tanulmány elején tisztázzuk: a munka során milyen egészség és család fogalmat használunk. Ezt követően áttekintjük a halálozási adatok alapján a magyarországi népesség egészségi állapotát. Adatokat mutatunk be arról, hogy az egyén családi állapota valóban képes hatni az egészségére. A magyarországi rossz egészségi mutatók egyik oka a terjedő depresszió, amelynek kialakulása összefügg az elmagányosodással. Ez egyben az egyik lehetséges magyarázata annak: miért van a családnak jó hatása az egészségünkre. A család szerepét az egészségmegtartó illetve rehabilitációs programok intézményesen eddig nem használták ki. A család úgynevezett válsága nem az intézményé, hanem a spirituális gyökereit elszaggató emberé. A társadalmi méretekben folyó pusztulás mögött az anómia jelensége áll. A tanulmány végén a lehetséges kitörési pontokat keressük. Végkövetkeztetés: a rossz egészségi állapoton pusztán egészségügyi eszközökkel nem lehet segíteni, elengedhetetlen a háttérben zajló káros társadalmi folyamatoknak a megállítása, valamint a mindezen tényezőket figyelembe vevő családpolitika kialakítása és végrehajtása.

Fogalom meghatározások

Hogy az eltérő fogalomhasználatból fakadó félreértéseket elkerüljük, érdemes tisztázni, milyen értelemben használjuk e szavakat: egészség, család. Fogalom meghatározás dolgában az egészség áll jobban. Közismert és általánosan elfogadott az Egészségügyi Világszervezet megfogalmazása: az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota.

A család fogalma nehezebben meghatározható. Nem véletlen, hogy a magyar jogban is több – tehát törvényenként eltérő – meghatározás létezik.

A fogalom eredeti értelmének megértése érdekében üssünk fel az egyháziassággal nem vádolható a Tolnai világlexikont. A következőket olvashatjuk: „Család alatt rendesen a szülők és gyermekek, tágabb értelemben rokonok szélesebb körét értjük. A C. az ember társaséletének egyik legősibb és legfontosabb formája, a faj fenntartásának szerve. Megalapítása a férfi és nő megszabott módozatok szerint történő egyesítésével, a házassággal történik. A házasság különböző megkötési módjai (nőrablás, vásárlás, szerződés satöbbi), valamint különböző formai (egynejűség, többnejűség, többférjűség, csoportházasság), nemkülönben a kötelék szigorúsága és tartama (válás) nyilván hatással vannak a gyökerét alkotó család szervezetére is. Különösen régebben voltak elméletek, melyek úgy vélték, hogy a férfi és a nő viszonyának rendezettségét, a házasság intézményét megelőzte bizonyos szabálytalanság, promiszkuitás állapota. Ma általános az a nézet, hogy a házasság és a családi szervezet az emberiség minden fejlődési fokán megtalálhatók, ha formáik, a családtagok helyzete s a rokonság fogalma a legkülönbözőbb változatokat tüntetik is fel. … Vannak tanok, melyek a monogámikus házassági és családi rend elévült voltát hirdetik és annak helyébe korlátlanabb, "szabad" szerelmi életet s a gyermekek állami nevelését kívánják. Az efféle törekvések azonban nem számolnak az ember legalapvetőbb és legősibb tulajdonságaival; minden ellenkező kísérletellenére minden valószínűség szerint a monogámikus házasság és család fog maradni az emberi társasélet csírája és sejtje, az egyéneknek a gyermekben való továbbfolytatása, legszebb örömeik forrása. Azonban a családi élet súlyos kötelességekkel is jár, a gyermekek létrehozásához azok nevelésének feladata járul, mely munkában a társadalom osztozhatik a családdal, de teljesen mentesíteni nem képes.” Bizonyára sokak rettenetesen elavultnak érzik a fentieket. Mégis, a hatvanas évek lázadásai után a világ sok pontján, így az Egyesült Államokban is, az új generáció számára ez az életforma vonzóbbnak látszik, mint mindennek a tagadása. A továbbiakban a család szót a maga köznapi értelmében használjuk. E szerint a család férfi és nő házasságon alapuló együttélése, amely a lehetőségek szerint gyermekek felnevelésével teljesedik ki.

A magyarországi népesség egészségi állapota.

Ha valaki csak felszínesen vizsgálja a magyar haláloki statisztikákat, arra következtethet, hogy halálozásunk megegyezik a nálunk fejlettebb országokéval. Ez a halálokok felsorolására és egymáshoz való arányára többé-kevésbé igaz, de nem igaz a halál bekövetkeztének életkorára. Lehet, hogy ugyanazokban a bajokban halunk meg, de hamarabb. A helyzet drámaiságát a halálozási adatok mutatják.

1. ábra Egyes európai országok halálozása 1965-ben és 2000-ben

Összehasonlítva egyes európai országok halálozási adatait, meglepően nagy eltéréseket látunk. A magyar halálozás Európa legrosszabbjai között van.

2000-ben a halálozási mutató tekintetében a sereghajtók mind volt szocialista országok, s az európai középmezőnybe közülük egyedül Szlovákia és Lengyelország került be. A hazai egészségügyi szolgálat mind tudásban, mind felszereltségben eléri a törökök szintjét, de Ciprusét is, halálozásunk mégis sokkalta rosszabb, mint az övéké. A baj okát tehát nem a gyógyítás hiányosságaiban kell keresnünk. Pár évtizede még messze nem a sereghajtók között tanyáztunk. Ezt mutatja az 1. ábrán az oszlopok (2000) és a vonal (1965) összehasonlítása. Ahol az oszlop magasabb, ott romlott, ahol a vonal felette van az oszlopnak, ott javult a halálozás. Mi sajnos a romló országok között vagyunk.

HALÁLOZÁS EZER MEGFELELŐ KORÚ

 

FÉRFIRA

NŐRE

KORCSOPORT

1980

1990

1997

1998

1999

2000

1980

1990

1997

1998

1999

2000

35-39

3,9

4,9

4,3

4,6

4,3

3,7

1,7

1,9

1,8

1,7

1,7

1,6

40-44

6,2

7,1

7,9

8,2

8,1

7,2

2,8

3,0

3,1

3,0

3,1

2,8

45-49

9,2

11,5

11,5

11,8

12,0

11,0

4,4

4,5

4,2

4,4

4,5

4,4

50-54

14,2

16,7

16,7

17,6

16,9

15,6

6,4

6,5

6,1

6,4

6,2

6,0

55-59

20,9

24,6

23,2

22,8

23,4

21,9

9,8

9,6

9,2

9,1

9,1

8,4

60-64

30,0

34,2

33,1

34,0

33,5

32,2

15,3

14,6

13,6

13,2

13,2

12,7

A táblázat a „Népesedési helyzet az ezredfordulón” című tanulmányból származik (http://www.jadat.hu/katnep.pdf). A táblázatból kivilágló tragikus adatok drámai képet festenek: „Ha a kritikus korcsoportokban megmaradtak volna a negyven évvel ezelőtti halálozási arányok, egyedül 1999-ben közel 15 ezerrel kevesebben haltak volna meg; ebből a férfi többlethalálozás mintegy 14 ezer, a női pedig ezer volt. Az évtizedek alatt felhalmozódott többlethalálozás, - amely jelentős részben életük delén lévő emberek elvesztését jelenti – meghaladja a félmillió főt. 35 és 64 év között az ötéves osztályközű korcsoportokban a férfiak halálozási aránya három évtized alatt 50-150 százalékkal nőtt, ennek következtében 1999-ben tízezer férfiből 149 halt meg, több mint 1930-31-ben, a gazdasági világválság idején.”
 

2. ábra Férfi halálozás a megfelelő korú nők halálozásának százalékában, két korcsoportban, 1980-2000 között

A táblázatból kiderül, hogy 2000 minden soron jobb értékeket mutat, mint 1999. 1998 és 1999 összehasonlításában is 1999 javára billen egy kicsit a mérleg, míg 1997 – főleg a férfiak számára – jobb év volt, mint 1998.

A férfiak és nők közötti halálozásbeli különbségek akkor láthatók jól, ha a fenti táblázat alapján az adott évben és korcsoportban az 1000 nőre jutó halálozás százalékában fejezzük ki a férfiak halálozását. Ezt a mutatót két korcsoportban, a 45-49 évesekében és a 60-64 éves korban elhunytak csoportjában a 2. ábra mutatja be. A férfiak többlethalálozása mindenkor magas, de 1980-tól a kilencvenes évek végéig emelkedik, s az ezredfordulóra ez az emelkedés megáll, sőt mintha csökkenne is. Az is jól látszik, hogy a fiatalabb korosztályban a többlethalálozás nagyobb, mint a hatvanéveseknél.

Az adatok arra utalnak, hogy az ezredforduló fordulatot hozott. Erre a jelenségre az Európa Tanács szakemberei is felfigyeltek. Egész Európa demográfiai trendjeit elemezve Magyarországról a következőket írják: 1994-ig a halálozási arányok három évtizeden keresztül nőttek. 2000-ben és 2001-ben javulás állt be, a 2001. évi halálozási arány mintegy 3 százalékkal jobb, mint az előző évi. A férfiak halálozási aránya jobban csökkent, mint a nőké. A leginkább szignifikáns csökkenést a középkorú férfi lakosságban észlelték. Az utóbbi két évben a 35-44 évesek körében 10, a 45-59 éves korcsoportban mintegy 6-8 százalékos javulást állt be. A csökkenés minden halálokra vonatkozott, de a legszembetűnőbb az agyi érbetegségek esetén volt.
 

3. ábra A magyarországi halálozás változása 1990-2001 között

Az elmúlt egy-két év még nem ad elegendő adatot ahhoz, hogy megnyugodjunk. További erőfeszítésre van szükség, hogy megértsük a folyamat okait, valamint hogy javíthassunk rajta.

A magyar lakosság egészségi állapotát vizsgálók régen húzzák a vészharangot. A helyzet komolyságát a vezető halálok egyenkénti vizsgálata is jól mutatja. 1999-ben több mint 19000 ember halt meg Magyarországon szélütés következtében. Különösen magasnak tekinthető a 65 év alattiak szélütés okozta halandósága. Ez férfiak esetében közel 4,5-szerese, nők esetében közel 3,5-szerese az EU átlagának. A szélütés hazánkban, - a fejlett államokhoz hasonlóan, - a harmadik leggyakoribb halálok, de fiatalabb életkorban viszik el áldozataikat, mint másutt. Az 1950-es években a hazai szélütés halálozás még az európai átlag szintjéhez közel állt. Ezt követően 1980-ig kiugró mértékű romlás következett be, ekkor a magyar szélütés halálozás Európában a hatodik legrosszabb volt. A 80-as évek eleje óta lassú csökkenést láttunk, de a szélütés okozta halandóság még mindig meghaladja az Európai Unió átlagos halálozásának kétszeresét.

„A roncsoló agyvérzés vagy az agytrombózis okozta agykárosodás 30 napon belül mintegy 12-20 százalékban, egy éven belül pedig 25-30 százalékban vezet halálhoz. A szélütés bekövetkeztétől számított várható élettartam valamennyi szélütéses beteget figyelembe véve nem több mint 2-3 év. A szélütést szenvedett betegek mintegy 60-70 %-a nem a megfelelő profilú osztályra kerül. Itt az akut halálozás mintegy 4 %-kal magasabb, mint a szélütés osztályokon, ami évi több mint 500 elkerülhető akut halálozást jelent. Az időskori életminőség romlás egyik legfontosabb tényezője az agyérbetegségek okozta károsodás.” Ezt írja a Népegészségügyi Program, amelyet talán - átdolgozva ugyan, - de az új kormány is folytat (http://www.eum.hu/eum/politika/neu_alprog2.htm). Ugyanígy vizsgálhatnánk a szív ereinek megbetegedését és hasonló képet kapnánk. Ezeknek a bajoknak a mérséklésére, főleg megelőzésére konkrét egészségvédő programokat kell indítani. Nemzetközi példák mutatják ezek sikerét. Mégis sokan úgy érzik, hogy mindezek a szakmailag helyes programok valójában olyanok, mint a lázcsillapító. Nem a bajt, csak a tünetet kezelik.
 

Sokáig egyértelműnek látszott mi vezetett ide: alkohol, dohányzás, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás. Nem kétséges, hogy ezeknek a tényezőknek komoly szerepe van. Rajtuk kívül a szegénység is növeli a betegségek kockázatát és a képzetlen ember esélyei is rosszabbak a tanultakénál. A 74 évnél fiatalabb, és nem érettségizett férfiak halálozási valószínűsége majdnem kétszerese (1,8x) a magasabb végzettségűek halálozásának. A különbségek egyik magyarázata, hogy az önkárosító magatartásformák, a dohányzás, a kóros alkoholfogyasztás gyakoribb a lemaradó, azaz szegény és tanulatlan társadalmi rétegekben. Kopp Mária és Csoboth Csilla a magyar népesség körében végzett, 12640 személyre kiterjedő országos reprezentatív felmérése szerint 1995-ben a férfiak 45%-a, a nők 26,6%-a dohányzott. A 45 évnél fiatalabb férfiak 47,9%-a, a nők 31,9%-a volt dohányos. A férfiak között mind a dohányosok aránya, mind a napi cigarettaszám, mind a tömény alkoholfogyasztás mennyisége lényegesen nagyobb az alacsony végzettségű rétegekben.
( http://www.kredit.fogorvos.hu/archiv/dohany2.pdf )
 

A családi állapot lényegesen befolyásolja egészségünket, életkilátásunkat

A XIX.-XX. századi természettudományos szemlélet nem sokat tud kezdeni egy olyan hipotézissel, hogy a családi állapot kihat az ember egészségére. A betegségek okát valamely külső hatás, a kórokozó. A kórokozót meg kell ismerni, el kell távolítani, ha nincs ellene védekezés, el kell kerülni. Ez a szemléletet a gyakorlat igazolta. Sikerült visszaszorítani a fertőző megbetegedések egész sorát: hol van ma Európában himlő, pestis, vérhas? Korlátok közé került a tuberkulózis, és sorolhatnánk hosszasan a látványos eredményeket.

Ezzel a felfogással nehéz összeegyeztetni azt a felvetést, hogy a családi állapotnak lényegi szerepe lehet egészségünkben. Ugyanakkor olyan adat sincs, amely kizárná, hogy a házasság ténye ne befolyásolhatná egészségünket. A betegségekre vonatkozó ismereteink gyors változása szerénységre int: épp a hatalmas fejlődés mutatta meg, korábbi „biztos” tudásunk mily gyorsan avul el. Ráadásul aligha lehet a betegség kialakulását egyetlen tényezőre visszavezetni. Korábbi tévedéseink is figyelmeztetnek. Az ezerhétszázas években, Olaszországban egy új, sok esetben halálhoz vezető magas lázzal, náthával járó betegséget észleltek, amely egy arrafelé szokatlan hideg időszak után lépett fel. El is nevezték influensa di freddo-nak, azaz a hideg befolyására létrejött bajnak. Innen a mai influenza szavunk. Ma már minden középiskolás tudja, hogy nem a hideg idő, hanem vírus fertőzés az influenza oka.

A betegségek kialakulása és lefolyása nemcsak attól függ, hogy kapcsolatba került-e az ember a kórokozóval. Más tényezőknek, többek között az életmódunknak biztosan van komoly hatása. Van tehát értelme vizsgálni egészségi állapotunk és a családi körülmények egymásra való hatását. (A család és egészség kapcsolatát egyesek a családtagok között halmozódó, tehát örökletes megbetegedésekre vonatkoztatják. Ebben az írásban erre az összefüggésre nem térünk ki.)

Már a kezdet kezdetén is számít: házasságból születtél-e

Bizonyos társadalmi vagy természeti jelenségek közötti összefüggés megismerésének az a módja, hogy megvizsgáljuk: halmozottan fordulnak-e elő együtt, vagy sem. Ha például azt kérdezzük: hat-e az újszülöttek testsúlyára az, hogy az szülőanya házasságban él-e vagy egyedül, a közvélemény alighanem könnyen rávágja: ugyan, már miért hatna? A kutató nem dönt elhamarkodottan, még a nyilvánvalónak tűnő dolgokat is szereti adatokkal alátámasztani. Ilyen vizsgálatok tárták fel, hogy az egészség és a családi állapot között van és jelentős a kapcsolat.

Az alacsony testsúllyal való születés növeli a betegségek kockázatát. A házasságon kívül születettek körében kétszer akkora a kis súlyú újszülött érkezésének esélye (8,4 %), mint ha a baba házasságban élő anyától származik (3,9%) http://www.co.ramsey.mn.us/ph/hi/hpp_lbw.asp. Az eltérés kiállta statisztikailag jelentős, azaz alig van valószínűsége annak, hogy a kutatók véletlenül kapták a fenti eredményt. Többen ebben egyértelműen a házasság előnyeit látják bizonyítva. A várandós anya lelkiállapota érdemben befolyásolja a magzat fejlődését. Az pedig nem kíván magyarázatot, hogy a jövendő gyermekkel magára maradt anyának nehézségekkel kell számolnia, ha más téren nem, anyagi szempontból. (Ezért kap a legtöbb országban kiemelt szociális támogatást a gyermekét egyedül nevelő szülő.) A jelenség magyarázatába be kell vonni az érintettek életkorát is: a tizenéves anyák gyermekének is nagyobb esélye van, hogy kis súllyal születik, mint az idősebbeknek. (Ebből a szempontból örvendetes hír, hogy például az Egyesül Államokban az ezredforduló jelentős csökkenést hozott a tizenéves anyák számában.)

A társas életet élő embernek több esélye van egyes betegségek túlélésre

A családi állapotnak azonban egészen más területeken is van szerepe a betegségek alakulásában. A szívinfarktus túlélésére a magánosoknak csak 50 százalék esélyük van, a házasoknak 80. Nem a házasságnak, mint jogintézménynek van jelentősége: azok is a jobb túlélési esélyű csoportba tartoztak, akiknek házastársa ugyan nem volt, de bizalmas jó barátja igen. A „tartozom valakihez,” „fontos vagyok valakinek” érzése lehet a lényeg, de ez persze csak az egyik tényező a sok közül. Az az egyébként szerencsés helyzet, hogy valakinek mind házastársa, mind jó barátja van, már nem növelte tovább a szívinfarktus túlélésének esélyeit. (Ld.: Barry Franklin: Social factors also play role in heart disease Detroit Free Press 2000. júl. 18. http://www.freep.com/news/health/good18_20000718.htm ) De ez az adat is alátámasztja: az ember nem elég önmagának. Társas lény, s különféle társas kapcsolatai között az alapvető a házasság. Megléte visszahat egész életünkre és befolyásolja még egészségünket  is.

Hasonló következtetésre jutott Redford Williams doktor, aki a Duke Egyetem egyik kutatási központjának az igazgatója. Megfigyelései szerint, a magányosan élők másfélszer nagyobb valószínűséggel kapják meg a második infarktust, mint a családosok. Azoknak a fele, akiknek nincs sem jó barátjuk, sem házastársuk, hat hónappal az első kórházba kerülés után meghal ( http://helping.apa.org/mind_body/heart.html)

Ugyancsak a Duke Egyetemen vizsgálták meg 1400 olyan ember kórtörténetét, akiknek legalább egy koszorúér águkon súlyos elzáródás volt. Az öt éves túlélés valószínűségét mérték. A házastárs és közeli barát nélküliek csoportjában háromszor annyian haltak meg ezalatt az idő alatt, mint azok közül, akik tartoztak valakihez (Chris Woolson: Depression and Heart Disease http://www.ahealthyadvantage.com/topic/depheart.)

Természetesen számolhatunk az ellenvéleményekkel. Sokak szerint a rossz házasságban élők számára a házasság puszta léte nem véd az elmagányosodás ellen. A rossz házasság káros hatásai valóban tetten érhetők. Egy 2000-ben megjelent tanulmányban (Archives of Internal Medicine 2000;160:3453-3458) 103 betegen végzett vizsgálatot ismertettek. Azok körében, akik nem voltak megelégedve házasságukkal, vastagabb volt a szív fala, mint a boldog házasságban élőké. Ennek megfelelően a vérnyomás értékeik is magasabbak voltak. (A vérnyomás emelkedése a szív bal kamrájának megvastagodását okozza.) Ésszerű a szerzők következtetése: érdemes erőfeszítéseket tenni a házasság megjavítása érdekében.

Még a befejezett házasság is segít

A Stockholmi Egyetemen a szívizom elhalás illetve az agyvérzés utáni túlélés esélyeit hasonlították össze olyan emberek között, akik megházasodtak, és akik nem. A csoportok kialakítása során nem törődtek azzal, hogy pillanatnyilag van-e társa a betegnek, csak azzal, hogy valaha összekötötte-e az életét valakivel, vagy sem. Így is azt tapasztalták, hogy a házasság nélküli élet növelte a kockázatot (Susan Aldridge, PhD: Marriage protects your health British Medical Journal, February 16 2002.  http://www.healthandage.org/PHome/gm=2!gid1=1206)

A családi szempont hiányzik még a legjobb egészségvédő programokból is

Az elmúlt évtizedben Magyarországon több kormányzati indíttatású program született, amely azt remélte, hogy egészségesebbé teszi a mi beteg és korán elhaló társadalmunkat. E programok nem támaszkodtak arra a lehetséges segítő erőre, amelyet a fent idézett példák alapján a családtól várhatunk. Házastársat nem írhat receptre a doktor, de azért az meglepő, hogy a népegészségügyi programokból a családi szempont rendre kimarad.

„A szélütés katasztrófa, és nemcsak a beteg számára, de a tartós ápolási igény miatt a család és a társadalom számára is az egyik legnagyobb anyagi, fizikai és lelki terhet jelentő betegség.” – olvasható a már idézett Népegészségügyi Programban.  A beteg családját nemcsak, mint a terhek viselőjét, hanem mint a gyógyulás tényezőjét kellene tekinteni. Meggyőződésem, hogy az 1992-ben elindított Nemzeti Stroke Program és más egészségvédő programok ebbe az irányba is továbbfejlesztendők.

Ugyanezt elmondhatjuk a szívbetegségekkel kapcsolatban is. Az igen körültekintő program, amely valós esélyt ad a koszorúér betegségek okozta halálozás visszaszorítására illetve késleltetésére, ugyancsak figyelmen kívül hagyja azokat a tényezőket, amelyek a családi körülményeken keresztül javítják a túlélés esélyeit. ( http://www.doki.net/tarsasag/hypertension/upload/hypertension/document/1_alprogram.htm)

Az egészségromlás egyik fő oka: a depressziós tünetegyüttes kialakulása

A családok helyzete ugyancsak problémákkal teli, ezért adódhatna egy munkahipotézis, hogy a rossz hazai halálozási mutatókért a családok válságát tegyük felelőssé. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a két válság valamiképp egy tőről fakad. Haladjunk tehát tovább annak megértésében, hogy mi a rossz egészségi mutatók valódi oka.

Pusztán az ivás, a dohányzás és egyebek nem teljes értékű magyarázatok. Valami ráviszi az embert, hogy ezekhez a pótcselekvésekhez folyamodjék. Tévednek azok is, akik genetikai meghatározottságot vagy más, általunk nem befolyásolható tényezőt keresnek a helyzet magyarázatára. A korai halál nem magyar sorscsapás, - írja Kopp Mária (Praxis,6,11,37-45, 1997. http://www.behsci.sote.hu/prax.htm) Legalább is nem elkerülhetetlen. Nem is volt mindig jellemző ránk. 1965-ben az angol, vagy osztrák, német, francia halálozási arányok a magyarnál rosszabbak voltak (1. ábra).

Mi történt Magyarországon a nyolcvanas évtizedben? Az egészségügyi ellátás szakmai színvonala nem romlott. A rendelkezésre álló anyagiak szűkösek, de nem annyira, hogy magyaráznák a drámai fordulatot. Kopp Mária egy 1988-ban és 1995-ben elvégzett vizsgálat alapján, - amely vizsgálat közel 13000 16 évesnél idősebb emberre vonatkozott - úgy találta, hogy a magyar lakosság testi egészségromlásában a legfontosabb tényező a depressziós tünetegyüttes. Ez nem depressziós megbetegedés, hanem olyan negatív érzelmi állapot, amelynek legfontosabb jellemzői a tehetetlenség, a mások iránti érdeklődés csökkenése, a döntésképtelenség, az önvádlás, a jövő reménytelenségének érzete. (http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/3/169.htm Ezt a hivatkozást ajánlom az „endogén” depresszió iránt érdeklődőknek.)

A depressziós állapot jelentősen fokozza az egészségi kockázatot, mind közvetve, azaz az önkárosító hatásai révén, mind közvetlen élettani hatásaival. Van, aki az alkoholban vagy a dohányzásban keres vigasztalást, illetve végső segélykiáltásként az öngyilkosságra gondol.

A depressziós állapot kialakulása elsősorban világlátásunktól, beállítottságunktól, céljaink és lehetőségeink összhangjától illetve ezek zavaraitól függ. Ha valaki sokat vár el elsősorban saját magától, és közben mindenkivel szemben bizalmatlan lesz, szinte biztosan sodródik az egészségrontó depressziós állapotba. Fordítva, aki gondjaiban családtól, baráttól, ismerőstől bizton számíthat segítségre, sokkal kevésbé válik depresszióssá, mint az előbbiek.

Kopp Mária és munkatársai a súlyos depressziós tünetegyüttest (meghatározása: az érintett mindennapi feladatainak ellátásában már súlyosan korlátozott és feltétlenül kezelést igényel) a megvizsgáltak 2,9 százalékában észleltek 1988-ban. Ez az előfordulás több mint kétszeresére, 7,1 százalékra emelkedett 1995-re, tehát hét év alatt. A depresszió kialakulása nagymértékben összefüggött a társadalmi-gazdasági helyzettel, jelesül a munkanélküliséggel. A depressziós tünet együttes kialakulását nagyon befolyásolta az illető képzettsége: 1995-ben Kopp és munkatársai a súlyos formát hétszer gyakoribbnak találták segédmunkások körében, mint diplomásoknál. (Lege Artis Med,7,3,136-144,1997.)

A családi háttér szerepe a depressziós tünet együttes kialakulásában

A depresszió vizsgálata a család szerepe szempontjából is fontos összefüggéseket tárt fel. Akinek az apja segédmunkás, több mint kétszer magasabb depresszió értékeket mutatott, mint akinek az apja diplomás vagy valamilyen vezető beosztású volt. Az átalakulás időszakában tehát a családi háttér, amely mind anyagi, mind erkölcsi támogatást jelent, egyik meghatározó tényezője a testi és a lelki egészségnek. Ez a tényező ugyanakkor nem abszolút, az 1988-as felmérésben sokkal kisebb szerepet játszott, mint 1995-ben, amikor a gazdasági politikai változások árnyoldalaival is szembesülnie kellett a lakosságnak.

Vonjuk le a következtetést: a depresszió rontja egészségünket, s a harmonikus családi élet segít, hogy elkerüljük magát a depressziót. A családoknak tehát nagy szerep lehetne mind a depressziós állapot megelőzésében, mind a depresszió talaján kialakult egészségkárosodások legyőzésében. De alkalmas-e a mai család erre a feladatra?

 A család a modern világban

A szociológus számára család a társadalmi kiscsoportok egyike. (Csoport: az egyéneknek olyan együttese, amelyet közös ismérvek kötnek össze. Kiscsoport: tagjai egymással többé- kevésbé szoros kapcsolatban vannak. Munkahelyi, lakóhelyi közösségek, iskolai osztályok, kis egyesületek, körök, klubok, baráti közösségek, a rokonság és a család.). A statisztika csak a szülőket (vagy egyedülálló szülőt) és velük együtt élő nem házas gyermekeiket számítja a családhoz. Ennek alapján 3 családtípust különböztet meg: a házaspárt, a házaspárt gyermekkel, továbbá egy szülőt gyermekkel. (A családtól meg kell különböztetni a háztartás fogalmát. Ez az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó - étkező, tartós javakat közösen használó - emberek csoportja, akik általában, de nem szükségképpen rokonok.)

A család valamilyen formája minden emberi társadalomban létezett. Maguk a formák nagyon változatosak voltak ugyan, de egyetértés van abban, hogy a monogámia a leggyakoribb házasságtípus az emberiség történetében.

A család, „e legrégibb emberi intézmény és közösség” számos mélyreható változáson ment át az idők folyamán. Sokféle feladatnak felelt meg: valaha egyszerre adott teret a legmélyebb és legszorosabb emberi kapcsolatoknak, de a munkának és a szórakozásnak is. A család volt a mindennapi élet alapvető kerete, a párkapcsolatok elfogadott intézménye, a gyermeknevelés természetes helye, a jövedelemszerzés és az élet fenntartásához szükséges munkamegosztás szervezője. Itt említhetjük a családnak a tanításban játszott pótolhatatlan szerepét. A felnövekvő gyermekek a közösen végzett munkának kezdetben nézői, majd játékos utánzói voltak: Felcseperedvén természetesen résztvevői is lettek. Ez teljes mértékben az ember természetéből fakad: a gyermek minta-követő. Mai társadalmi bajaink egy része abból adódik, hogy a modern család már nagyon ritkán munkahely. A szülő vagy a szülők gyermekeik szemétől távoli munkahelyeken szerzik meg a megélhetéshez szükséges jövedelmet, s a gyermek számára jobb esetben a nagyobb testvér, vagy a barát jelenti a mintát, rosszabb esetben a televízió.

A család öt fontos funkciója: termelési-, fogyasztási-, reprodukciós-funkció, a családtagok pszichés védelme, végül a gyermekek szocializációja. Témánk szempontjából a két utóbbinak van különös jelentősége.

Viták a család szerepéről

A családdal kapcsolatban heves vitákra számíthatunk, mind a szaktudományok, mind a politika területén. E vitákban három egymástól eltérő megközelítéssel találkozhatunk.

1. A családellenes tábor szerint a család intézményesen elnyomja a nőket és torzítja a gyermekek személyiségfejlődését. A pszichiátriai problémák legfőbb okai a maga család. A család teljes eltűnése kívánatos.

2. A családbarát tábor ellenzi a házasság felbontását, a „két szülő és gyermek(ek)” típusú családtípustól eltérő formák elterjedését, nem tolerálja a homoszexualitást. Elveti a művi abortuszt.

3. A családsegítők nem az eszmények oldaláról közelítenek, hanem amennyiben nehéz helyzetű családokkal találkoznak, megpróbálnak segíteni.

A viták érzelmi töltését az első két csoport összeütközései adják. Tartozom az olvasónak azzal az őszinteséggel, hogy kimondom: a második csoportot érzem magamhoz közel, de nagyra becsülöm a harmadik megközelítést is.

A válság jelei

A következőkben - a fenti csoportok közi vitákat lehetőleg kerülve - a modern társadalmakban észlelhető jelenségeket foglalom össze.

Az első házasságkötés átlagos életkora növekszik.

Megnőtt a házasságon kívül együttélők aránya.

Az 1960-as évek közepétől nőtt a házasságon kívül születések aránya. Két típust létezik: fiatal, egyedülálló nők, illetve az együtt élő párok gyermekei.

Emelkedik a válási arányszám.

Megnőtt a gyermekével egyedül élő szülők száma. Az ilyen háztartások körében gyakoribb a szegénység.

Megnőtt az egyszemélyes háztartásban élők aránya. Sok az özvegy, az elváltak nem házasodnak újra, a fiatal felnőttek még nem házasodnak meg, de önálló háztartásban élnek.

Csökken a családok gyermekszáma.

Mindezek a jelenségek a családellenes hangot megütők véleményét látszanak alátámasztani: mintha a hagyományos (keresztény) családmodell eltűnőben volna. Sokan ki is mondják: elavult, nem felel meg a haladás, a modern kor igényeinek. Ezzel szemben a szaktudományok sorra produkálnak olyan adatokat, amelyek a hagyományos családi életforma előnyeit támasztják alá. A házasságban élőknek kedvezőbb az egészségügyi helyzete, kevesebb köztük a bűnöző és az alkoholista, magasabb gyermekeik iskolázottsága. (http://puska.index.hu/upload/Statisztika%20tetelek_2000-Sep-%208-11:35:14.doc) A család védelmében felsorakozik a társadalom is: családmozgalmak alakulnak, a családvédelem - mind állami, mind civil oldalról - szervezetté válik. Bármily borús képet mutatnak a családok helyzetét leíró adatok, egyre inkább egyértelmű, hogy a modern társadalom sem mondhat le azokról a nyilvánvaló előnyökről, amelyet a hagyományos család biztosít tagjai számára.

A magyar családok helyzete

A nyers házasságkötési arányszám (az ezer főre jutó házasságok száma) a II. világháború utáni első tíz évben általában 10 fölött volt, azóta lassan csökkent, 1995-ben már csak 5,2. A nők első házasságkötésének átlagos életkora európai összehasonlításban még alacsony (1995-ben 22,2 év), de nálunk is emelkedik. Az első házasságot kötő férfiak átlagos életkora 25 év, a férjek és feleségek közötti átlagos korkülönbség 2,8 év. A nyugat-európai tendenciáktól eltérően Magyarországon elsősorban elvált és özvegy nők élnek élettárssal.

A nyers válási arányszám (az ezer lakosra jutó válások száma) az utóbbi években csökkent. A házasságon kívüli születések aránya az összes élveszülések között 1945 után először lecsökkent a két világháború közötti időszakhoz képest, majd lassan növekedni kezdett. Az utóbbi években erősen nő, de még mindig sokkal alacsonyabb, mint egyes észak-európai országokban. A magyar társadalomban elsősorban az alacsony iskolai végzettségű nők körében fordul elő a házasságon kívüli szülés.

A XIX. századhoz képest alapvető változások történtek a családok életében. Meghosszabbodott a várható élettartam s ezzel együtt a házasságok hossza is. Ma egy házasság 40-50 évig eltarthat, régen csak 20-30 évig tartott.

Ma a gazdasági szerepek és az anyagi-vagyoni szempontok kisebb szerepet játszanak a házastárs kiválasztásánál, mint 1945 előtt. Régebben a családok jelentős része különálló gazdasági egység volt. Mivel az érzelmek a gazdasági adottságoknál lényegesen változékonyabbak, a 40-50 évig tartó házasság folyamán a korábbinál gyakrabban állhat elő olyan helyzet, amikor az érzelmek már nem képesek a házastársakat együtt tartani, ezért különélésre vagy válásra kerül sor.

Több vizsgálat szól amellett, hogy a magyar lakosság értékrendjében a család és a gyermek más országokhoz viszonyítva fontosabb helyet foglal el. A család válságára utaló jelenségeket inkább bajként, mint valamiféle természetes változásként éljük meg. 1993-ban a szülőképes korúak családfelfogása a hagyományos értékrendet követte. A legpozitívabb értékelést a „házastárssal és gyermekkel élni” családforma kapta. Pedig a magyar helyzet sem tekinthető családbarátnak. A fiatal házaspárok számára például a lakáshoz jutás igen nehéz feladat, a családok életszínvonalát az eltartott gyermekek száma szabja meg.

A családok tényleges helyzetéről és az új nemzedék fejlődésére gyakorolt hatásairól Susánszky és munkatársai 1998-ban a „Jobb egészséget a nőknek” program keretében végzett országos felmérése is szól. A kutatás a 16-24 éves nők körére terjedt ki, és a fiatal női korosztály életminőségének, ezen belül elsősorban az egészséggel kapcsolatos életminőség feltárására irányult. Azt tapasztalták, hogy a családoknak még a fele sem mentes a veszélyforrásoktól (47 százalék), míg 31 százalékukban egy veszélyforrás jelent meg, 22 százalékukban pedig több. (Susánszky Éva-Szántó Zsuzsa-Csoboth Csilla-Purebl György: Család: erőforrás vagy veszélyforrás? Nappali tagozatos, középiskolában és felsőfokú intézményekben tanuló fiatal lányok közérzete, 1998.)

A pszichés kondíció, a felmerülő nehéz élethelyzetek, konfliktusok, válságok megoldása befolyásolja az egészség megtartásának, a megbetegedésnek és a gyógyulásnak az esélyeit. (Például: Kopp M.- Szedmák S.-Lőke J.-Skrabsky Á.: A depressziós tünetegyüttes gyakorisága és egészségügyi jelentősége a magyar lakosság körében. Lege Artis Medicinae, 1997. 3. 136-144. vagy Armstrong, D.: Outline of Sociology as Applied to Medicine. London, 1994, Butterwort-Heidemann.) Az a tény, hogy a családok több mint fele veszélyforrásokkal terhelt, komoly aggodalommal tölthet el minden hazánk jövőjéért felelősséget érző embert, hiszen további tömeges egészségromlással fenyeget. A fiatal női korosztály a morbiditási statisztikák szerint egészében véve egészséges. Életüket viszonylag kevéssé jellemzik tragikus élethelyzetek, emberpróbáló nehézségek. Mindennapi gondjaik, feszültségeik azonban természetesen az ő közérzetükre is hatnak. Ennél az életkori csoportnál a közérzetnek prognosztikai jelentősége van: a tartósan rossz közérzet károsan befolyásolhatja az egészségi állapotot is.
 

Ráadásul a fiatalok közel egyharmada (28%) már most sem tartja megfelelőnek egészségi állapotát, és egyötödük (19%) pszichoszomatikus kondíciója rossz.

A negatív életérzésekre utaló jelek közül a tehetetlenség emelkedik ki. A különböző élethelyzetek kezelésében megjelenő nagyfokú bizonytalanság és döntésképtelenség a fiatal nők közel egyharmadára (28%) jellemző. Ezt követi a világgal, környezettel szembeni érdektelenség, (16%). Több mint egytizedük (13%) nem rendelkezik távlati célokkal, a jövőt reménytelennek látja. Minden tizedik fiatal nő szorong (10%).

Közönyösség, tehetetlenség, jövőtlenség, szorongás. Ha ilyen terhekkel indulnak neki az életnek és ha ezek az életérzések rossz hatással vannak az ember egészségére, nagyon borús évtizedek előtt áll a magyar egészségügy, illetve az egész ország.

Ha valahonnan segítséget kaphatnak a fiatalok, akkor az elsősorban a saját családjuk, (feltéve, hogy az említett negatív életérzések kialakulásáért nem éppen a családi környezet a felelős). A Susánszky és munkatársai által végzett kutatás arra is kitért, hogy milyen következménnyel jár az, ha a család nem biztonság, támogatás a fiatalok számára, hanem veszélyforrás, szorongáskeltő, ellenséges hatalom. A vizsgált mintában a családok közel egyharmadára volt jellemző a bántalmazás valamilyen formája vagy az attól való félelem (32%), a szülők súlyos betegsége (30%), illetve a szülő elvesztése (32%). Deviáns magatartásformák a családok mintegy egyötödében (18%) fordulnak elő. Szegénynek minősítette a családját a fiatalok 3 százaléka.

Más tanulmányok megállapításai szerint az elvált szülők gyerekei körében, függetlenül a válás óta eltelt időtől, szignifikáns mértékben gyakoribbak a magatartászavarok. A fiatalok megoldást keresnek a maguk számára. Gyakran találnak olyan „megoldásra”, amely első benyomásaik szerint kiutat jelent: a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a droghasználat és a szexuális élet korai megkezdése. A család felbomlása által okozott krízishelyzetben a fiatalok gyakran ezek valamelyikéhez menekülnek. Ám a probléma-elfedő megoldások kockázatosak: rögzülnek, és a krízis múltán is egészségkárosító hatásúak. (Kopp M.-Skrabski Á.: Alkalmazott magatartástudomány. A megbirkózás egyéni és társadalmi stratégiái. Budapest, 1995. Corvinus).

A családi veszélyforrások halmozódásával szignifikáns mértékben nő azon fiatalok aránya, akiknek rossz a közérzetük. A szorongás például a halmozottan veszélyeztető családokban élő fiatalok körében háromszor gyakoribb, mint a normál (azaz veszélyeztető tényezőtől mentes) családokban.

Láttuk, hogy a társ léte döntően befolyásolhatja egyes gyakori haláloknak számító betegség lefolyását. Ez a jelenség már a viszonylag betegségmentes életszakaszban is ismeretes. A társas támogatás fokozza az egyén megbirkózási készségét, és ezáltal hozzájárul a testi-lelki jóllét érzéséhez. A közérzetet rontó tényezők elleni védekezésben a családi háttérnek kiemelkedő jelentősége van. A fiatalok számára a család a társas együttlét alapformája, s innen kaphat elsősorban támogatást. A család az elsődleges szocializáció színtere, családi körben ismerkedik meg az ember azzal a ténnyel, hogy mások is vannak a világon és azokra is tekintettel kell lenni. A fiatal felnőtt korban és a tizenéves időszak második felében a család légköre, a közös értékrend, az egymás iránti bizalom hozzájárul a családi összetartozás élményéhez. Erre a biztonságérzetre a fiatalok egészséges fejlődéséhez szükség van. A támogatás érzése és a bizalom a magatartástudományi irodalom szerint nemcsak a harmonikus személyiségfejlődéshez és az egyén testi-lelki jóllétéhez elengedhetetlen, hanem társadalmi jelentőséggel is bír. Azokban az országokban, amelyeket a közös értékek elfogadása és az egymás iránti bizalom inkább jellemez, olyan viselkedési minták honosodtak meg, amelyeknek hatása a gazdaság működésében is lemérhető.  (Fukuyama, F.: Bizalom. Budapest, 1977. Európa Könyvkiadó.)

A család alapvető funkciói közé tartozik, hogy nehéz élethelyzetekben, krízishelyzetekben támogatást nyújtson, illetve biztosítsa azt a bizalmi légkört, amelyben a felmerülő problémákat, gondokat meg lehet osztani, tanácsot, érzelmi segítséget lehet kapni. (Cseh-Szombathy L.: Családszociológiai problémák és módszerek. Budapest, 1979. Gondolat Kiadó.) A Susánszky vizsgálatban a fiatal lányoknak leginkább a kortársaikhoz fűződő viszonyuk és a párkapcsolatok jelentenek problémát. Ezt követik a testtel kapcsolatos különböző intim kérdések, illetve a családi és a tanulási gondok. A dohányzással, alkoholfogyasztással és a droghasználattal kapcsolatosan a válaszolóknak mintegy a fele igényelné, hogy e kérdéseket megbeszélhesse valakivel. E problémák családi megbeszélésének lehetősége azt jelentette, hogy van a családban olyan személy (apa, anya, testvér, nagyszülő), akihez ezekkel a gondokkal fordulhatnak.

A tanuló fiatal nőknek több mint egyharmada úgy vélekedik, hogy családjában nincs olyan bizalmi légkör, amely alkalmas lenne a felmerülő problémák megbeszélésére. A családok egy része nyilvánvalóan nem alkalmas ennek a feladatnak az ellátására. Megfelelő családterápiás beavatkozással ez a magas arányszám javítható. Sok esetben még tulajdonképpeni professzionális családterápiára sincs szükség. Elég, ha valaki, akinek tekintélye van, elmondja: milyen fontos, hogy a nemzedékek között élő bizalmi kapcsolat legyen. Ezen a téren nem annyira a fiatalokat, hanem a szülőket kell „nevelni”. A házassági felkészítés során talán hallottak erről, de azóta eltelt vagy másfél évtized. Az osztályfőnök, a baráti közösség egy tapasztalt tagja vagy egy templomi prédikáció már segíthet azokon az eseteken, ahol „csak” az oda nem figyelés, a család felnőtt tagjainak nem kellően súlyozott időbeosztása az oka a család belső kommunikációja hiányának. A család azzal is hozzájárul biztonságérzetünkhöz, hogy tudjuk, nehéz élethelyzetben számíthatunk a családtagok (szülő, testvér, távolabbi rokon) segítségére.

Azokban a családokban, amelyekben egyetlen veszélyforrás fordul elő, a fiatalok hasonló mértékben érzékelik a családi támogatottság meglétét, illetve hiányát, mint a normál (nem veszélyeztetett) családokban. A családi támogatottság hiánya a halmozottan veszélyeztetett családok esetében viszont szembetűnő. Azokban a családokban, amelyekben előfordult bántalmazás, illetve deviáns magatartás, a fiatalok szignifikánsan nagyobb arányban számoltak be a családi támogatottság hiányáról. Azokban a családokban, amelyekben betegség fordult elő, ott csak a bizalmi légkörben jelentkezik deficit, a nehéz élethelyzetben várt támogatásban nem. Azok a fiatalok, akik családjukat szegénynek minősítették, a családok bizalmi légkörét ugyanolyannak tartják, mint a ,,nem-szegény" családokban élő fiatalok, viszont nehéz élethelyzetben, szignifikáns mértékben kevésbé számítanak családjuk támogatására.

Azokban a családokban, amelyekben a problémák, megbeszélésére alig van lehetőség, a lányok közérzete kedvezőtlenebb, mint az erős bizalmi légkörű családokban. A negatív jövőkép, a szorongás és a nem kielégítő egészségi állapot sokkal ritkább a bizalmi légkör megléte esetén, mint annak hiányában. Azoknak a lányoknak a körében, akik nehéz élethelyzetben nem számítanak családjuk támogatására, valamennyi közérzetmutató kedvezőtlenül alakul.

A középiskolai vagy felsőfokú tanulmányait folytató fiatal női korosztály közérzetének, illetve a közérzetet befolyásoló családi jellegzetességek elemzése annak megállapítására irányult, hogy mennyiben jelent a család biztonságot, támogatást és segítséget vagy közérzetrontó veszélyforrást a fiatalok számára. A szülők súlyos betegsége, a családban előforduló deviáns magatartások, a fenyegető légkör, valamint a család szegénysége, vagyis a család működési zavarai, válsága rontják a fiatalok közérzetét, s ezért veszélyforrást jelenthetnek.

Azokban a családokban, amelyekben a veszélyforrások halmozottan fordulnak elő, a fiatal lányok körében szignifikánsan magasabb arányban jelentkeznek negatív életérzések, kedvezőtlennek ítélt egészségi állapot, illetve rossz pszichoszomatikus kondíció, mint a normál vagy a kisebb mértékben veszélyeztető családokban.

A családi támogatás két komponense közül a nehéz élethelyzetben várt segítség nagymértékben befolyásolja a közérzet alakulását, míg a problémák megbeszélésének zavarai csak a közérzet bizonyos összetevőit befolyásolják. Ennek hátterében az állhat, hogy a vizsgált korosztály számára a problémák megbeszélésében az esetleges hiányokat a kortárs csoport kompenzálni tudja, ahogy mint fentebb láttuk, a felnőttek szívproblémáinak megoldásában a közeli barátnak a házastárshoz hasonló védő szerepe volt. A nehéz helyzetben való segítséget a fiatalok elsősorban a családtól várják.

A családok helyzete és a gyermekek vállalás

Ha a demográfiai mutatókból következtetünk az embereknek a családhoz való viszonyára, nincs alap az optimizmusra. Magyarországon már 1890-től fogva csökkennek a termékenységi mutatók. Ha a múlt század húszas éveiben tapasztalt tendencia állandósul, már a hatvanas években egy gyermek sem született volna. Nem így történt. A születések száma és a termékenység nálunk is és Európa más részein is csökken, illetve tartósan alacsony szinten áll. Az önmegvalósítás bűvöletében élő ember gondolatvilágába már nem, vagy nem feltétlenül tartozik bele a gyermek.

A kipusztulással kapcsolatos aggodalmak a harmincas évek óta jelen vannak Magyarországon. Legyen elég Illyés Gyula Pusztulás című cikkére utalnom, amely 1933-ban és Magyarok megmentése címűre, amely 1934-ben jelent meg a Nyugatban. Illyés Gyula a probléma megoldását anyagiaktól, egy nagyszabású földosztástól várta.

Magyarországon 1981-ben megkezdődött a népesség számának abszolút csökkenése, – mely akkor Európában egyedülálló jelenség volt. Ebben a kedvezőtlennek, sőt drámainak ítélt népesedési helyzetben a cselekvés igénye állította ismét reflektorfénybe a család, a gyermekvállalás támogatásának kérdését.

A következőkben Pongrácz Tiborné és S. Molnár Edit „A gyermekvállalási magatartás alakulása” című tanulmányát idézem.

„Kérdés, hogy a statisztikai adatokból kirajzolódó népesedési magatartás hátterében milyen értékstruktúra húzódik meg, nevezetesen, hogy az egyének, családok értékrendje egybeesik-e a tényleges népesedési magatartásukkal, vagy a két szféra között kisebb-nagyobb, esetleg jelentősebb eltérések tapasztalhatók. Kutatásaink … azt bizonyítják, hogy a népesedési magatartásban tapasztalható változások mögött még nem következett be az értékeknek, attitűdöknek hasonló irányú változása.

Nem találkoztunk a házasság intézményének elutasításával azon sajátos népességcsoport esetében sem, mely magatartásával a hagyományos értékrend több alapelvét tevőlegesen is megkérdőjelezte, sőt “megsértette”, nevezetesen a házasságon kívül gyermeket szült anyák csoportjában. Évről-évre jelentősen nő azon anyák aránya (1996-ban a születések 20%-át jelentette), akik nemcsak párkapcsolatuk, de gyermekük születésének legalizálását sem tartják szükségesnek, s e csoport vizsgálatára irányult az 1995-ben végzett adatfelvételünk.

Az egyedül álló anyák körében ’a teljesen egyedül élni’ forma népszerűsége a 100 fokos skálán csak 37 volt, az élettársi kapcsolaté 69, míg a házasságé 82.

A kutatási adatok vizsgálatából az is kitűnt, hogy a fiatalok, az iskolázottabbak és a vallásosak jobban preferálják a törvényes házasságot, mint az iskolázatlanok, a középkorúak és a nem vallásosak, jóllehet a házasság pozitívumait ez utóbbiak többsége is elismeri.

Még érdekesebb a kép, ha gyermekvállalási kedv alakulását nézzük. A termékenység szintjét tekintve a magyar demográfiai helyzet „megelőzte” a nyugati társadalmakat, mert a második világháborút követően Európában először Magyarországon csökkent a termékenység az egyszeri reprodukciós szint alá, és ez a folyamat több mint 30 éve tart. Más szempontból viszont a magyar termékenységi magatartások lényegesen különböztek a nyugat-európai mintától. A fiatalkori házasságkötés a fiatalon vállalt anyasággal járt együtt, nem volt jellemző az akaratlagos gyermektelenség, mindenki kívánt legalább egy gyermeket, általánossá vált a kétgyermekes családmodell, ritka volt a 30 vagy 35 év feletti gyermekvállalás, alacsony volt a házasságon kívüli születések aránya.

Ez a termékenységi minta az 1980-as évek elején már a változások jeleit mutatta, ami az utóbbi években egyre határozottabbá vált. Miben mutatkoznak meg ezek a változások? A termékenység hosszú ideje tartó csökkenő trendje a 80-as évekig az anyák fiatalodásával együtt ment végbe. Más szóval főleg a 30 év feletti nők termékenysége … esett vissza, a fiataloké viszont nem változott, sőt emelkedett. Az 1980-as évek elejétől viszont először találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a termékenység továbbra is csökkenő irányzata az anyák “öregedésével” jár együtt.”

Egy nemzetközi összehasonlítás, amelyet ugyanezen szerzők végeztek el, azt mutatta, hogy a magyarországi anyák 89,2 %-a szerint a gyermekesek élete jobb, mint a gyermekteleneké, az apák körében ez a szám 83,5 %, míg például a német anyák setében csak 32,3, az ottani apák körében pedig 34,6 a hasonlóan vélekedők aránya, akkor is ha csak a nyugati területeket nézzük. A volt NDK területén ez a szám egyik nem esetében sem ér el a 15 százalékot.

„Kérdés, hogy a gyermekes családok igen nehéz anyagi helyzete ellenére, annak ellenére, hogy a 19 éves és fiatalabb gyermekek csaknem 45%-a él a szegénységi küszöb alatt, miért ilyen kedvező mégis a gyermekes lét megítélése Magyarországon. Úgy véljük, a fiatal magyar szülőknek ezt a – minden más országétól eltérő – attitűdjét az magyarázza, hogy nálunk a gyermekes státushoz a szülők elsősorban nem az anyagi problémákat, a fizikai és idegi megterhelést, hanem a gyermek nyújtotta érzelmi többletet társítják; nálunk a gyermekkel kapcsolatban nem az áldozatvállalás, az anyagi hátrány dominál, hanem az a harmónia, boldogság, amit a gyermek léte a szülők és a család számára jelent. Az anyagi hátrányok természetesen a magyar gyermekes családokat is sújtják. Mégis a magyar szülőkre jellemző leginkább a közmondás: “gyermek nélkül a család nem család”.

A kisgyermeket nevelő magyar szülők körében tapasztalt gyermekcentrikus attitűd a lakosság egészére is jellemző. Lakossági mintán 1995-ben készített, 1000 fős közvélemény-kutatásunk adata szerint a 18 éves és idősebb korú férfiak 70 százaléka, a hasonló korú nők 78 százaléka vélekedik úgy, hogy “az életben jobb azoknak, akiknek vannak gyermekei” – mint azoknak, akik gyermekek nélkül élik le életüket. Annak ellenére így van ez, hogy köztudottan a gyermeket nevelő családok körében lényegesen nagyobb az alacsony életszínvonalon, szegény sorban élők aránya.”

És most néhány olyan adat, amely egyszerre örömteli és elszomorító:

Értékvizsgálataink alapján a magyar társadalom gyermekvállalási hajlandóságáról, gyermekorientáltságáról kirajzolódott igen pozitív képet erősítik, támasztják alá a KSH Népesedésstatisztikai Főosztályán Kamarás Ferenc vezetésével végzett családtervezési vizsgálatok eredményei is. Az 1991-ben házasságot kötött fiatal párok vizsgálata viszonylag magas családtervezésről, gyermekszámról tanúskodik. Az átlagosan kívánt 2,12 gyermek erősen megközelíti az egyszerű reprodukcióhoz szükséges szintet. Leggyakoribb a két gyermek vállalásának a szándéka (61%), de feltűnően megemelkedett a három vagy annál több gyermeket kívánók aránya is (23%). A fiatal házaspárok között nem volt olyan férj vagy feleség, aki ne kívánt volna gyermeket, más szóval, aki tudatosan gyermektelenül kívánná életét leélni.

Egy másik 1993-ban végzett vizsgálat a 19-41 éves hajadon, házas, elvált, özvegy nőket reprezentálta országos szinten. …Arra a kérésre, hogy hány gyereket szeretne, a válaszok átlaga 2,10 volt, azaz magasabb, mint a tényleges gyermekszám. A 25 éven aluli fiatalok által kívánt gyermekszám ennél az átlagnál is magasabb (2,15), majd „a házasságban töltött évek számával illetve az életkorral párhuzamosan csökken a kívánt gyermekek száma, de végül ezek a csökkentett tervek sem valósulnak meg maradéktalanul.”

„A családtervezési vizsgálatok eredményeit és az 1990-es évek termékenységi trendjeit elemezve megállapítható, hogy egyre nő a különbség a jövőbeni szándékot kifejező családtervek és az aktuális termékenység szintje között” – vonják le a szerzők a következtetést. „Az 1994. évi termékenységi viszonyok mellett egy nőnek átlagosan 1,64 gyermeke születne élete folyamán, ezzel szemben a kívánt gyermekszámok rendre meghaladják a kétgyermekes családnagyságot... Ez más szóval azt jelenti, hogy … a gyermekvállalás kedvezőbb feltételeire várva elhalasztják az egyébként kívánt gyermekek világra hozatalát.”

A baj oka

Láttuk, hogy a hatvanas élvekben a magyarországi halálozási arányok jobbak voltak, mint a vezető nyugati országokban (1.ábra) Mi történt azóta? Az erős romlás a Kádár korszak öröksége. Az egészségi állapot a legjelentősebben a hetvenes-nyolcvanas években romlott. 1993-ban kezdődött némi javulás, de még nincs garancia arra, hogy végleg megfordult volna a trend. A 40-45 éves férfiak közül 1970-ben még egyharmad annyian haltak meg, mint 1989-ben. A bajt azonban nem lehet konkrétan Kádár személyéhez kötni: hasonló jelenség lépett fel a többi, „szocialistának” nevezett országban: Romániában, Csehországban, Lengyelországban. Kétes dicsőség: Közép-Európában nálunk a legsúlyosabb a helyzet.

Színezi a képet, hogy ha valaki nálunk eléri a 60. évét, már európai összehasonlításban sem rosszak az életkilátásai. Ha az egészségügyi ellátás lenne a fő felelős, akkor ez nem így lenne. Az a szolgálat, amely a hatvan év felettieket el tudja látni, szakmai szempontból a fiatalabbakat is meggyógyítaná.

1970-ben a magyar halálozási statisztikákban nem volt különbség a segédmunkások és a diplomások között. Hol és milyen társadalmi csoportban történt az igazi rosszabbodás? A képzetlen segédmunkás családokban, földrajzi eloszlás szerint pedig: az Alföldön, majd az északkeleti régióban, Borsodban, Szabolcs-Szatmárban. Ma Szabolcs-Szatmárban és Borsodban négy évvel korábban halnak meg az emberek, mint Vasban vagy Győr-, Moson-, Sopron megyében. 1970-ben az osztrákok nálunk fiatalabban haltak meg, ma a legjobb helyzetben lévő magyar, a vasi ember mintegy 5 évvel korábban hal meg, mint egy osztrák. Hasonló eredményt találtak litván-svéd összehasonlító vizsgálatokban is. 1970-ben a svéd és a litván halálozási arányok nem különböztek egymástól. Ma egy középkorú litván férfi négyszer olyan valószínűséggel hal meg szívinfarktusban, mint egy svéd. A hagyományos kockázati tényezőkben nincs különbség: a litvánok nem dohányoznak többet, sőt a koleszterinszintjük alacsonyabb a svédekénél. Lényeges különbség a két férfipopuláció között, hogy a litvánok sokkal depressziósabbak. A depresszióban szenvedő ember úgy érzi, hogy nem tud megbirkózni a helyzetével, hogy lemaradt, hogy értéktelen lett. A másik legfőbb tényező az úgynevezett vitális kimerültség. Ez azt jelenti, hogy az ember állandóan kimerült, fáradt, reggel fáradtan ébred, alvászavarai vannak, türelmetlen. Ez a krónikus stresszállapot. A magyarok többsége is ilyen helyzetben van. (Az időszakos stressz egyébként „az élet sója”, testileg is, lelkileg is személyiség fejlesztő. Ám ha állandósul, akkor szervezete súlyosan károsodik és a halálozási kockázat nő.) A litván férfiak sokkal inkább magukra hagyottak, izoláltak; úgy érzik, hogy nem számíthatnak másokra. Ez az a helyzet, amelyen a házastárs illetve a megbízható barát jelenléte segíthet. Hogy a depressziós állapot nagyon súlyos veszélyeztető tényező lehet éppen a fiatal férfiak esetében, erre ma már nagyon sok vizsgálati eredmény utal. Súlyosabb depressziós állapot esetén négyszeresére, enyhébb esetében kétszeresére nő a szívinfarktus valószínűsége.

A német bombázások idején Angliában a lakosság egészségi állapota hirtelen jelentősen javult. A német támadások összekovácsolták az angol társadalmat, a közös ellenség közelebb hozta egymáshoz az embereket. Ez volt a helyzet Magyarországon is. Ezt a közösségi élményt adta meg nekünk 1956 is. (Ezért lett az a néhány nap személyes életem talán legboldogabb időszaka. Mikor lehetett Budapesten mosolygós, egymást önzetlenül segítő emberek tömegével találkozni?) 1956 után - még 1970-ben is - az ország népességének zöme egységes volt, szolidáris volt egymással és együtt állt szembe – legalább lélekben - a megszállókkal, a ránk erőltetett rendszerrel. Ugyanakkor anyagiak tekintetében épp olyan alacsony szinten élt az értelmiségi, mint a segédmunkás. Nem érzékelte senki, hogy lemarad másokhoz képest. Ezen változtatott a kádári „konszolidáció”. Új lehetőségek nyíltak: Kft-ket, gazdasági társaságokat alapítottak, ennek következtében megindult a társadalom kettészakadása. Egyesek úgy érezték, hogy lemaradnak, hogy a másik közel van a tűzhöz és azért sikeres. Aki "közel volt a tűzhöz", kihasználta a lehetőséget és a teljes kimerülésig hajszolta magát. Összehasonlítási alapul ők nem a körülöttük élőket, hanem a nyugati turista utakon látott életlehetőséget választották, tehát szintén elégedetlenek voltak. (Egy korabeli költő a barátjához: „Nem voltál a múlt héten Bécsben a feleségeddel?” „De igen.”  „Akkor mégis téged láttalak. Viszonylag messze voltatok, de nem mentem oda hozzátok, mert valahogy nem lógtatok ki a környezetből, ahogy a magyarok szoktak.”) Úgy tűnik, hogy a társadalom kettészakadása az egészségi állapot romlásának egyik fő oka. A fejlődő országokban a GDP-vel arányosan nő, javul az emberek egészsége. Ezekben az országokban alapvető közegészségügyi gondokat kell megoldani, és a gazdasági fejlődés megteremti ezek forrását. A fejlettebb országokban a belső jövedelemkülönbségekkel áll szoros arányban a halálozás és nem az abszolút GDP-vel.

A társadalom kettészakadása anómiához vezet

A szétszakadó társadalmakban a depresszió hátterében elsősorban az anómia áll. Az anómia fogalmának nincs megfelelő magyar kifejezése, ezért körül kell írnunk. Az anómia: ellenségesség, a „legbiztosabb nem bízni senkiben” gondolkodás. Indok: az emberek általában aljasak, önzőek, csak ki akarják használni a másikat. Az anómiás felfogás szerint az ember csak azért nem követ el bűncselekményt, mert fél a leleplezéstől. Az anómiás jelenségek a depresszió igazi háttértényezői. A társadalom izolált egyénekre, individuumokra szakad, az egyén nem érzi úgy, hogy számíthat másokra, hogy beletartozna egy közösségbe. Ez az igazi egészségkárosító tényező, és éppen a fiatal férfiak esetében vezethet igen súlyos következményekhez. Van egy érdekes bizonyíték arra, hogy az anómiához kapcsolódó jelenségek nem genetikusan meghatározottak, hanem közösségi jellegűek, életmóddal kapcsolatosak. A japánoknál körülbelül tízszer ritkább az infarktus, mint Nyugat-Európában és Amerikában. Ám a Kaliforniában élő japánok között, ha amerikanizálódtak, és nem kapcsolódtak a hely japán közösséghez, ugyanolyanok a halálozási arányok, mint az amerikaiaknál. Akinek japán identitása van és Amerikában is a japán közösséghez kapcsolódott, 45 év alatt ötször ritkábban kapott infarktust. Igen komoly védő hatása van a közösséghez tartozásnak. (Ez sok kisegyház, szekta sikerének titka is.)

Az anómia jelensége azonban bonyolultabb annál, mintsem, hogy közösség-hiány betegségnek nevezzük. Közvélemény-kutatók, szociálpszichológusok, szociológusok az anómia fogalmát használják annak leírására, amikor a társadalom nagyobb csoportjai nem tartják megfelelőnek a társadalmilag elfogadott szabályokat és normákat. Az emberek úgy találják, hogy mindennapi létük biztonsága a szokásos magatartási szabályokat követve ellehetetlenül, és a normák nem segítenek a kívánatos célok eléréséhez. A társadalmi csoportok ilyen értelemben vett anómiája összefügg a társadalmi patológia legkülönbözőbb jelzőszámaival az öngyilkossági mutatóktól az egészségi állapoton keresztül a mentálhigiéné, a társadalmi bizalom és optimizmus állapotáig.
 (http://www.gallup.hu/Gallup/self/polls/magyarnemzet/19980414.htm)

Míg a hetvenes, nyolcvanas évek nálunk a társadalom szétesésének kora, más, korábban igen rossz mutatókkal rendelkező országban a felemelkedésé. Ez arra utal, hogy van kiút. Az egészségi mutatók tekintetében például a finnek harminc éve még rosszabbul álltak, mint mi most. A finnek megindították a maguk egészségőrző programját, amelyben a megelőzést közös üggyé tették. Húsz év alatt sikerült megfordítaniuk a folyamatot, ma kifejezetten jó életkilátásaik vannak.

Hogy a mi helyzetünk sem reménytelen világosan kitűnik többek között a halandóság alakulásának alapos elemzéséből. A 3. ábra világosan mutatta, hogy 1993 volt a legrosszabb év, azóta előbb kisebb, olykor romlással tarkított javulás volt, majd ezt 2000-ben és 2002-ben egy jelentős javulás követte. Az elmúlt tíz évben a férfiak várható élettartama 3,6 évvel megnőtt. Ezen és más ugyancsak biztató adatok alapján Józan Péter egyenesen úgy fogalmaz: „Magyarországon megszűnt a krónikus epidemiológiai válság és az ország – a halálozási viszonyokat tekintve - megkezdte a felzárkózást az Európai Unió átlagához...  megalapozottan állítani, hogy a kedvező változás lényegében a rendszerváltozás eredménye.” Ugyanakkor a szerző azt is kimondja, hogy a felzárkózás még sok időt vesz igénybe. (Józan Péter: Fordulat a halandóságban és az életkilátásokban, epidemiológiai korszakváltás Magyarországon? Orv.Hetil. 144: 451-460 (2003).)

Melyek lennének tehát a legfontosabb feladatok, hogy az ember pusztító folyamatokat vissza tudjuk fordítani? Elsősorban meg kell állítani a társadalom kettészakadását. Ne érezzék sokan úgy, hogy a társadalom nem törődik velük. Senki ne legyen magára hagyva egy ellenséges világban.

A lehetséges kitörési pontok

Három területen kell tevékenykedni, vonja le a fentiekből Kopp Mária a következtetést.

1. Családtámogatás. A társadalmi tőke alapja a család. A magyarok azt mondják: nem boldog, akinek nincs gyereke. Ugyanakkor a társadalom a gyermekvállalást nem segíti eléggé. A gyerekszámmal arányosan nő a kimerültség, a krónikus stresszállapot. A kiegyensúlyozott és gyermekekben kiteljesedő családi élet védő hatású: a diplomás férfiak esetén a depresszió a gyerekszámmal fordított arányban van.

2. Iskola. Ha az iskolákat fejlesztjük, akkor a lemaradó rétegeket tudjuk fölhozni. Nem csak a mai értelemben vett iskolarendszer fejlesztéséről van szó, hanem a készségfejlesztésről, a megbirkózási készségekről.

3. Civil társadalom. A harmadik tényező a társadalom önszerveződésének az erősítése. A közösségnek ez a szintje ugyancsak fontos éppen az egészség megőrzése szempontjából. ( http://www.net.hu/magyarszemle/archivum/8_9-10/1.html)

Ennek a tanulmánynak a keretei megszabják, hogy e három terület közül érdemben csak a legelsővel foglalkozhatunk.

Jó családtámogatáshoz világos családpolitika kell. Családpolitikai megfontolások akkor jelennek meg a politikában, amikor a család súlyos működés-zavarai jelentkeznek. Sok politikus szemében a család mindössze a munkaerő újratermelődésének helye. Problémái csak azért fontosak, mert esetleg nem lesz elég munkaerő. A családok megsegítése rendre akkor kerül napirendre, amikor a népesség csökkenése fenyeget.

Tekintettel arra, hogy magát a család-fogalmat eltérően határozzák meg és a családokat sújtó problémák is országról-országra nagyon változatosak, érthető, hogy a szubszidiaritásra épülő Európai Unió nem törekedett arra, hogy a családpolitikát közösségi hatáskörbe vonja. Ezért az Európai Unióhoz való csatlakozásnak nem lesz érdemi hatása a magyar családpolitikára. Mégis érdemes európai kitekintésben vizsgálni a témát.

Az a szavunk, hogy „nagycsalád” valaha három vagy több generáció együttélését jelentette, ma a három vagy több gyermekes családra utal. Régen a három generációs család volt az általános, ez azonban mára eltűnőben van. Dániában 1954-től 94-ig a háromgenerációs családok gyakorisága 30 százalékról 3 százalékra esett vissza. Ez jellemző egész Észak-Európára, míg a mediterrán országokban megmaradt a 30 százalék körüli érték, sőt Spanyolországban 1994-ben még a családok 42 százalékában együtt élt a három generáció. A nagyszülő-gyermek-unoka együttélés tanulmányozásból kiderült, hogy például Dániában elsősorban azokban a családokban fordul elő, amelyekben a szülő egyedül neveli a gyermekét. Ez rámutat a nemzedékeken átnyúló szolidaritásra, a család lelki és anyagi értelemben vett védő-óvó funkciójára.

Már a XIX. század második felétől érezhetően sokan a házasság kötöttségétől, a nem kívánt rokoni kapcsolatoktól féltették saját boldogságukat. Az irodalomban, de talán még inkább a mindenkori viccekben lehet utolérni ezt a magatartást: gondoljunk csak az anyós viccek özönére. A vallás erkölcsi rendjét magáról levető liberális polgári magatartás jogilag rendezett körülményeket teremtett a válás számára, a szexualitás megítélésében a reproduktív funkció fontosságát az egyéni örömszerzés elsődlegessége vette át. Korunk embere s a gyermekáldás helyett megismerte és általánossá tette a terhesség kifejezést és eszközök garmadáját vonultatta fel elkerülésére, beleértve a magzatok elpusztításához való úgymond jogot is.

A házasságoknak egy része sekélyes, könnyen felbomlik, nem tölti be sem emberi, sem szentségi funkcióját. Otthon és tartós emberi kapcsolatok hiányában igen sok ember elveszti erkölcsi-emberi tartását. Ahelyett, hogy a közösség javát szolgálná, élősködővé lesz. Az alkoholban esetleg a kábítószerekben találja meg örömét. Ez előbb-utóbb váláshoz vezet. E folyamat már évtizedek óta tart, és rossz példát ad az új nemzedéknek, akik eleve idegenkednek az életre szóló elkötelezettségtől: egyre többen élnek élettársi kapcsolatban. (Mindezen problémák láttán nevetséges, de egyben tragikus is, hogy vannak, akik számára a legfontosabb feladat biztosítani, hogy az állam a házassággal azonosan kezelje az azonos neműek együttélését.)

A családszerkezet átalakulása, illetőleg a gyermekek számának folyamatos csökkenése következtében az idős emberek többsége öregségére magára marad. Ellátásuk lényegében a társadalomra hárul, az viszont nem tud a problémával megküzdeni. Sokuknak az egészségük fenntartásához szükséges gyógyszerekre, a mindennapi élelem beszerzésére sem futja. Talán még többen vannak olyanok, akiknek az egyedül maradás rémével kell szembenézniük, hiszen nincsenek rokonaik, akik gondoskodnának róluk.

A válások nagy száma miatt igen nagy az egyszülős családok száma, pedig ma általában minkét szülő keresetére szükség van ahhoz, hogy a család megközelítőleg megfelelő életszínvonalon éljen.

A kilencvenes évek közepére oda jutottunk, hogy a legtöbb családban nem adottak az egészséges gyermeknevelés feltételei. A gyermekek a társadalom egyes rétegeiben a minimális nevelésben sem részesülnek, pedig a gyermeknek nemcsak az élethez van joga, de az emberhez méltó neveléshez is. Általánosan igaz, hogy aránytalanul magas anyagi terheket kell viselniük azoknak a szülőknek, akik gyermek nevelésére vállalkoznak. Az állam elismeri, hogy az egyszülős családok terhei nagyobbak, és támogatja őket, de ezzel az alacsonykeresetűek körében maga is gerjeszti ennek a „családmodellnek” a terjedését.

A válásokra nem a házasságnak, mint intézménynek a hibái vezetnek, hanem a benne résztvevő személyeké. Mintegy 40 százalékban az egyik fél alkoholizmusa indokolja a kötelék felbontását. Társadalmunk tudatában számos tényként kezelt véleménnyel találkozunk, ilyen például, hogy a házasság sikeréhez hozzájárulhat, azaz nagyobb biztonságot jelent, ha a házasságot együttélés, azaz egy „próbaházasság” előzi meg. A családszociológiai felmérések azonban cáfolták ezt, valamint azt is, hogy a gyermekek számára közömbös lenne, hogy milyen együttélési formát választottak szüleik.

A hagyományos család Európa szerte észlelt felbomlását látva a keresztény család fogalom idejétmúltságáról szoktak cikkezni. Nem a kereszténység „elavultsága” a bajok oka, hanem éppen az, hogy az 1700-as évek vége óta az állam egyre nagyobb szerepet játszik a családok életében és fokozatosan megfosztotta azt keresztény jellegétől. Az állam Magyarországon 1894. óta vette át a családi élet irányítását, szabályozását. Létre hozta a polgári házasságot, majd megállapította felbonthatóságának szabályait. Akár a legjobb szándéktól vezetve jóléti szolgáltatásokat rendelt a családi lét jogi intézményéhez (így például a gyermeknevelési pótlékot vagy különböző lakásépítési hiteltámogatási rendszereket) vagy szabályozta a gyermekvédelmet, de eközben kialakított egy lélektelen felügyeleti rendszert. Ebben az Isten által szentesített szeretett kötelék vagyonjogi megállapodássá alakul, amely jogokról és kötelességekről szól, nem a szeretetről. A mai helyzet ennek a szekularizált családmodellnek a kudarca, és aligha hozható helyre a valláserkölcsi alaphoz való visszatérés nélkül. Érdekesen aláhúzza ezt egy véleménykutatás, amellyel az interneten találkoztunk. A (csekély számú) válaszadók többsége arra a kérdésre, hogy válságban van-e a család, azt válaszolta: nem a család van válságban, hanem a nyugati társadalmak. Noha ez aligha a valós többség véleménye, mégis igaz. Egy 2000 fős mintán végzett közvéleménykutatásban az angol nők arról vallottak, hogy a szex számukra a házasságban teljesedik ki, mert ahogy a kutatási összefoglaló írta: „akkor a legjobb a szex és akkor szárnyal legjobban a képzelőerő, ha a kapcsolat szilárd alapokon áll. Igaz az, hogy az őszinte szexualitás és az intimitás nagyobb eséllyel vannak jelen a bizalommal teli házasságban vagy a hosszú távú kapcsolatban.”
 http://www.online.rtlklub.hu/hirek/kulfold/cikk.php?id=021163137

A magyar lakosságban is él a rendezett házasság és a több gyermek iránti vágy. Az emberek a szívük mélyén, kívánságaikban, vágyaikban nincsenek megelégedve a jelenlegi helyzettel. Az állam kötelessége hát, hogy hozzásegítse őket saját vágyaik megvalósulásához.

Az állam, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy a családok nem képesek ellátni bizonyos feladatokat, magára vette azokat. Az így kialakított megoldások azonban nem működnek zökkenőmentesen, sőt olykor újabb bajok forrásaivá válhatnak. Ez felveti a kérdést: nem kell-e valami egészen mást tennünk, mint eddig?

Vegyük először példának a nyugdíjrendszert. Világszerte érzik a veszélyt, hogy a népességszám csökkenése miatt a nyugdíjrendszerek az elviselhetetlen terhek alatt összeroppannak. Milyen megoldásokkal álltunk eddig elő? Kitoljuk a nyugdíjkorhatárt – ezzel esetenként viszont fokozzuk a munkanélküliséget. Rontjuk a nyugdíjak értékállóságát, hogy kisebbek legyenek a kiadások - ezzel azonban rontjuk az idős korosztályok életszínvonalát. Erőltetjük a magán-nyugdíjrendszereket - de ezzel elvonjuk a biztonságot jelentő állami kötelezettségvállalást. Hibát hibával javítunk tehát, időnyerésre játszunk, a távlatos megoldások hiányoznak.

Van ilyen megoldás? Amíg a családok maguk gondoskodtak öregjeikről, az volt a szülők célja, hogy minél több utódjuk legyen, időskori eltartásuk terhe több gyermek között osztódjék majd szét. Ma a több gyermek nem anyagi biztonság, ellenkezőleg, a több gyermek vállalása több tehernek, olykor magának a szegénységnek a vállalását jelenti (az állami támogatás sohasem éri el a gyermeknevelés költségeit). A mégis megszülető gyermekek felnőve nemcsak saját szüleik nyugdíját termelik meg, hanem az állami elvonások arra kényszerítik őket, hogy a gyermeknevelés terheit nem vállalók nyugdíjáról is gondoskodjanak. Személytelenné lett a nemzedékek közötti szolidaritás. A nemzeti méretekben megvalósuló szolidaritást megtartva, vissza kell hozni a személyes elemet, a közvetlen kapcsolatot. Egy Magyarországról 1956-ban eltávozott amerikai kutató, Demény Pál azt javasolta, hogy a munkavállalók adójának egy része ne kerüljön be a „nagy kalapba”, hanem irányítsák azt közvetlenül az illetők szüleikhez. Így a családok anyagilag érdekeltté válnának a minél több és minél jobban kereső (azaz tanultabb) gyermek felnevelésében. Az Európai Unió néhány tagállamában, (például Németországban) ennek az elképzelésnek bizonyos elemei beépültek az adórendszerbe: a nyugdíjak megállapításánál nemcsak az illető által befizetett összeget, hanem az általa felnevelt gyermekek számát is figyelembe veszik és minden gyermek után egy fix összeggel megemelik a biztosítási elven járó nyugdíjat.

Amikor a társadalomnak egyre több munkáskézre, a családoknak egyre több bevételre lett szüksége, megindult a nők munkába állása. Ez egyrészt pozitív jelenség, mert hozzásegített a nők kiszolgáltatott helyzetnek a megszűntéhez, amelyről a MKPK „Boldogabb családokért” című körlevele is elítélően szól. Korábban a házasságok erősen patriarchálisak voltak: a férfi, volt a család feje, aki a család anyagi fenntartásáról gondoskodott. A feleség általában alárendelt szerepet töltött be. Nem végzett külön jövedelemmel járó munkát, viszont vezette a családi háztartást, és az õ feladata volt a gyermekek gondozása-nevelése, a család belső életéről való gondoskodás. A nők munkába állásának következménye: a társadalomnak a gyermekgondozás területén is intézményeket kellett létrehoznia. Ezek részben nagyon drágák, részben – különösen a kisgyermekek körében - sok egészségügyi problémát is felvetettek. Magyarország egyike volt a legelsőknek, ahol a kisgyerekes anyák néhány évre úgy maradhattak otthon a kicsivel, hogy közben nem vesztették el állásukat és a gyermeknevelés okán még készpénzben is támogatták őket. Nem az anya helyett kell átvállalni a feladatot, hanem az anyát kell segíteni a feladatai ellátásában. Ez a megoldás éppen abba az irányba való elmozdulás, amelyet más feszültséggel teli területeken is javaslok. Ahol a családok működésképtelenné válnak, ne elvegyük tőlük a feladatot, hanem segítsük hozzá őket a feladatok ellátásához. Valószínű ugyanis, hogy jobban, kevesebb új problémát gerjesztve fognak majd tevékenykedni.

A családpolitika része annak a támogató rendszernek a fenntartása is, amelyet közös szóval családsegítésnek nevezhetünk. Ide beletartozik a nevelési tanácsadástól kezdve az alkoholelvonásig nagyon sok minden. A családsegítő hálózatot nemcsak a családpolitika megvalósítója, annak tervezőjévé, alakítójává is kell válnia. A konkrét családok gondjainak elemzése tárja fel azokat a területeket, amelyeken az államnak be kell avatkoznia. Az ez irányú tapasztalatok összegyűjtése, a nemzetközi összehasonlítások elvégzése nélkül korszerű családpolitikáról nem beszélhetünk.

A családok helyzetének a népesség egészségének javítása érdekében tett konkrét javaslatok

  1. Már a középfokú oktatásban ismertetni kell a fiatalokkal a házasság egészségvédő hatását.

  2. El kell érni, hogy minél több fiatal részesüljön házasságra való felkészítésben. Ennek szerepelnie kell a közoktatásban és támogatni kell a civil szervezetek és egyházak által nyújtott jegyesoktatást is.

  3. Az első házasságkötés jogosítson állami nászajándékra. Ez lehet adókedvezmény, áfa visszatérítés, készpénz.

  4. A lakásépítések állami támogatásakor előnyben kell részesíteni a három generáció együttélésére alkalmas lakások építését.

  5. Növelni kell az otthonápolás díjazását és azt nyugdíj mellett is igénybe vehetővé kell tenni.

  6. Három évre ki kell terjeszteni a GYED-et, és a többgyermekesek számára a legkisebb gyermek tíz éves koráig ki kell terjeszteni a gyermeknevelési támogatást.

  7. Meg kell erősíteni a családsegítő szolgálatokat, meg kell teremteni ezek és a gyermekvédelem közti szerves kapcsolatot és anyagi eszközöket is rendelkezésre kell bocsátani számukra, lehetővé téve az azonnali beavatkozást hatékony gyorssegélyek formájában.

  8. A jelenleginél sokkal nagyobb mértékben támogatni kell a társadalom önkéntes szerveződését, az egyesületeket, klubokat. A bejegyzett szervezetek tagdíját az adóból leírhatóvá kell tenni. (Ezzel egyidőben megszüntethető az egyesületek működéséhez ma szükséges, de autonómiájukat veszélyeztető pályázati úton elnyerhető támogatás. Konkrét feladatok ellátására – tehát nem működésre - azonban továbbra is pályázhassanak az egyesületek.)

  9. A munkanélküliség kezelésére a leghatékonyabb eszközt: az állásteremtéssel járó gazdaságösztönzést kell alkalmazni, de a szociális segélyekhez való jogosultsághoz külföldi példák alapján tartozzon hozzá a közösségért végzett munka, amelyet ne csak önkormányzati, hanem egyesületi keretben is lehessen végezni.

 

vissza Vissza a kezdőlapra